Az alábbiakban szeretnénk a tisztelt olvasó figyelmébe ajánlani az ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoportjának legfrissebb munkáját, az Esemény – trauma – nyilvánosság című többszerzős tanulmánykötetet, amely a Ráció Kiadó gondozásában látott napvilágot. Az irodalom-, történelem- és médiatudomány kurrens kérdéseit fölvető anyag egyszerre igyekszik bekapcsolódni a traumakutatás, a kulturálistrauma-elméletek diskurzusába, valamint az irodalmi esemény és nyilvánosság változó feltételeinek high-tech vizsgálatába. Alant a kötet előszava olvasható, amely körvonalazza a főbb célkitűzéseket, majd a tartalomban lehet tájékozódni. Érdemes böngészni, közelebbről megismerkedni a dolgozatokkal.

A kötet tanulmányai egy négyéves kutatási program első szakaszát zárják. A Történés – médium – nyilvánosság címet viselő projekt átfogó tudományközi együttműködés keretében valósul meg. A benne résztvevők többek közt azokra a kérdésekre keresik a választ, miként határozható meg a történelmi és az irodalmi esemény mibenléte, mitől válik a történés eseménnyé, s milyen szerepe van az esemény létrejöttében azoknak a mediális feltételeknek, melyek közt a történést olyan eseményként észleljük, amelynek bekövetkezte után megváltozik ön- és világértelmezésünk. A kutatás célja továbbá az irodalmi esemény jelenségének olyan vizsgálata, amely magában foglalja az irodalmi – és nem csak irodalmi – nyilvánosság szerkezetének irodalom- és médiatörténeti, valamint történettudományi szempontú elemzését. Az interdiszciplináris közelítésmódot és együttműködést az indokolja, hogy az irodalmi esemény értelmezhetőségét nem lehet elválasztani sem a történelem tapasztalatától, sem annak a nyilvánosságnak a szerkezetétől, amelyben – eseményként – megjelenik. A kötet tanulmányait a kutatási program keretében eddig lezajlott két tudományos eszmecsere készítette elő: a 2010 márciusában Trauma – esemény – szimptóma címmel rendezett workshop, majd 2011 novemberében az ugyanezen a címen rendezett konferencia.

A széleskörű interdiszciplináris együttműködés különböző tudományterületek kutatóinak közös munkáját tette lehetővé, így a kötetben szereplő tanulmányok is eltérő szempontok alapján, változó hangsúllyal közelítenek történelmi és irodalmi esemény, valamint az azok létrejöttét előföltételező nyilvánosság korszakonként és kultúránként változó kondícióinak vizsgálatához. Az itt olvasható írások egyfelől az irodalmi esemény mibenlétének történeti és diszkurzív formációit vizsgálják: azt tehát, hogy az irodalmiságról és a kánonról alkotott nézetek az irodalomtudományos diskurzusban miként hatottak az – akár az értelmező nyelvet és eljárást irányító koncepció ellenében – a megértésteljesítményekre. Másfelől ama kérdés kapott hangsúlyt, hogy mi a státusza azoknak a történéseknek, amelyek anélkül válnak eseménnyé, hogy a beszéd szintjén meg tudnának jelenni, s vannak-e az ilyen történéseknek általános formái. E téren történelmi tapasztalat és traumatikus történés viszonyának értelmezhetősége tesz szert jelentőségre, tulajdonképpen annak a „tudásnak” a kutatása, hogy a történeti és irodalmi szövegek, illetve a fotográfia és a film tanúskodnak-e, s ha igen, miként, e történések formáiról. A kötet címének második hívószava tehát azt – a kutatásban relevánssá váló – irányt jelöli, amely a traumatikus tapasztalatok irodalmi, állóképi és filmes elbeszélésének lehetőségeiről tájékoztat a kulturális trauma történettudományi interpretálhatóságának, valamint a kortárs traumaelméletek horizontjában. A traumatikus tapasztalatok elbeszélhetőségének kérdése, illetve egyáltalán az ilyen jellegű látencia mediális nyomainak „olvashatósága” elsősorban a holokauszt, az 1956-os forradalom, valamint a Trianon-trauma remedializációja, továbbá az elnyomó-autokratikus politikai rendszerek, a többségi és a kisebbségi identitás hangsúlyeltolódásai felől kap nyomatékot. A tanulmányok ugyanakkor arra a kérdésre is keresik a választ, miben áll a traumatikus történéseket „elbeszélő” szövegek, képek és filmek esztétikai hatásmechanizmusa, milyen viszony tételezhető történés és esztétikum közt, de kitérnek arra is, hogy egyes teoretikusok miként értelmezték újra a történelmi tapasztalatot mint performatívumot a jogfilozófia felől.

A kötet harmadik fontos súlypontját a nyilvánosságnak a történelmi és irodalmi esemény, valamint a traumatikus történés és a látencia létrejöttében betöltött szerepe jelenti. Egy esemény leírása vagy esztétikai megragadása mindig fölveti a nyilvánosság terének, illetve az irodalmi szöveg, a fotografikus és filmes bemutatás megértésének, nyilvános recepciójának kérdését, hiszen a történések performativitása – s ilyen értelemben „igazsága” – összefügg azokkal a nyelvi-mediális feltételekkel, amelyek közt annak elbeszélése, „reprezentációja”, esztétikai „kódolása” végbemegy. A történelmi tapasztalat személyes „igazsága” és a nyilvános tér, amelyben elbeszélés és esztétikai megjelenítés az autentikusság jellegét ölti magára, a mindenkori nyilvánosság mediális technikáihoz kapcsolódik, azaz függ azoktól a rögzítő, tároló és közvetítő rendszerektől, amelyek létrejöttében is szerepet játszanak. A tanulmányok az irodalmi nyilvánosságot annak különböző történeti indexei segítségével igyekeznek megragadni. Ami általuk kirajzolódik, az a modern irodalmi formák, beszédmódok és a kulturális nyilvánosság ezeket értelmező-alakító, helyenként jelentékeny diszkurzív különbségeket feltáró feszültsége, valamint a történeti-személyes tapasztalatot elbeszélő szövegek műfajilag és műnemileg is szerteágazó sokrétűsége. Az irodalmi-kulturális nyilvánosság az utólagosság felől tehát annak olvashatósága tekintetében is jelentőséget nyer: e helyütt az irodalmi publicisztika, az útirajz, a személyes és a lírai identitás, de a nyilvánosság és az irodalmi szöveg autonómiájának feszültségéből kibontakozó olvasói attitűdök, valamint esztétikum korántsem problémamentes viszonyának kérdései kapnak nyomatékot.

A kötet tanulmányai

KULCSÁR SZABÓ ERNŐ
Az irodalomtörténet(írás) problémája
Megírható-e egy hozzáférhetetlen „mibenlét” története?

GYÁNI GÁBOR
Kulturális trauma: adott vagy teremtett?

KRICSFALUSI BEATRIX
Tanúságtétel, performancia és nyilvánosság Elfriede Jelinek
Rohonc (Az öldöklő angyal) című színházi szövegében

LÉNÁRT ANDRÁS
Az erőszak tere
A budapesti pártbizottság 1956-os ostromának ábrázolásai

DÁNÉL MÓNIKA
Kihordó természet, kultúra, nők – belső gyarmatok
Kortárs magyar filmek posztkoloniális olvasatai

BOLGÁR DÁNIEL
A múlttal végképp szembenézni?
Traumatikus történés és történelmi elbeszélés

MENYHÉRT ANNA
Trauma és díszletek
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Tüzes cipőben

KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN
Döntés, forma és reprezentáció Carl Schmittnél

VAJDA KÁROLY
Életszerűség és véletlenszerűség
Az irodalmi esemény fakticitása

LŐRINCZ CSONGOR
Az eskük hálójában. Esemény, ígéret és szerződés
Kleist Die Marquise von O… című elbeszélésében

HANSÁGI ÁGNES
A regény a politikai napilap médiumában

BEDNANICS GÁBOR
1906
Egy (?) irodalmi esemény „története”

BENGI LÁSZLÓ
Írói hírnév és/vagy újságírói névtelenség
Kosztolányi szövegfogalmának változásáról

SZIRÁK PÉTER
Utaztatás és tanúságtétel
Illyés Gyula és Nagy Lajos Oroszország-útirajzai

FODOR PÉTER – L. VARGA PÉTER
Esemény, rögzítés és tapasztalat szétkapcsolása
Dilemmák az Ellis-életmű olvasásában

HALÁSZ HAJNALKA
Nyelvtörvények zaj és kód között
Kiazmusok és bináris rendszerek Jakobson és Saussure
modelljeiben

SMID RÓBERT
Lehetséges-e egy szövegtest kiemelkedése az irodalom
történetiségéből?
Szerb János mint versben bujdosó

A kötet megvásárolható az Írók Boltjában, a nagyobb könyvesboltokban, a Bookline-on, a Libri vagy az Alexandra hálózatán, továbbá közvetlenül a kiadónál.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.