A feladat adott: tárj föl olyan poétikai-retorikai dilemmákat az irodalomban két szerző alighanem nagyban különböző epikus világa mentén, amelyek valamiképp mégis egymáson keresztül teszik olvashatóvá egymást. Vegyük a konkrétumokat: Esterházy Péter prózája Bret Easton Ellisen keresztül; közelebbről a Harmonia Caelestis a Holdpark felől nézve. És természetesen fordítva. Van valami közös a két regényben? Létrejöhet a két szöveg egymáson keresztüli termékeny olvasása?


Olyan kérdések ezek, amelyekre nem könnyű válaszolni. Ha a két szerző alkatára, önpozicionálására, prózájuk közönségére gondolunk, hatalmas árkokat látunk. Ami közös bennük, hogy mindketten a nyelvvel dolgoznak, hiszen írók – azaz használják a nyelvet, vagy ha tetszik, a nyelv használja őket. (Nyelvvel ugyanis csak azt lehet kifejezni, amit az úgyszólván enged.) Ha tehát innen nézzük, akkor nézzük innen: a Harmonia Caelestisnek létezik olyan olvasata – számos, különböző színvonalú vita a bizonyíték erre a nyilvánosságban –, mely szerint az EP-mű szöveggyűjtemény, amelyet az édesapa történeti és szubjektív értelmezései tartanak össze és forgatnak alaposan meg. Ellis a Holdparkban ugyancsak az édesapa figurájával igyekszik számot vetni, mi több, ezt a saját korábbi regényeiből vett citátumok által létesített kiindulópontok alapján teszi, ami a szerzői életrajz és az autofikció (ön-írás) műfaji paneljeit egyszerre megerősíti és lebontja.

ep_1.jpgBEE13.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

Szövegköziség, öntematizáció, párhuzamos életrajzok és apa-figurák. Mindkét szerző műve mintha arról tenne tanúbizonyságot, hogy az emlékezet olyan tárolórendszer és közvetítőeszköz, amelynek színre vitelében a nyelv matériája működik közre, méghozzá egyszerre korlátozó módon – mert maga szabja meg, mi közölhető –, valamint lezárhatatlan értelemlehetőségekkel telített textuális világot alkotva. A filológia, az irodalomértelmezés feladata, hogy a két, látszólag távoli szöveguniverzumot e matéria segítségével helyezze egymást megvilágító helyzetbe, mely feladat része kell legyen annak a kulturális kontextusnak a föltárása is, ami nem valamilyen naivan értett tematikai-ideológiai horizontról való előzetes tudás megszilárdításában érdekelt (miként az oly sokszor szolgáltatta ki mind Esterházy, mind Ellis prózaművészetét ideológiai olvasatoknak), hanem a szövegek és értelemlehetőségek kulturális nyilvánosságban történő megjelenésének és megjeleníthetőségének potenciáljáról, továbbá ezeknek a különböző közvetítő közegektől való függéséről igyekszik érdemit állítani.

Ez a feladat saját filológiánkhoz is közelebb vihet, hiszen számot vethetünk azzal, hogy kijelentésaktusaink miként válnak le rólunk és medializálódnak abban az esetben is, amikor eredetileg stabilnak vélt közlési szándékról tesznek tanúbizonyságot. Nem lehet ugyanis bármit, bármikor és bárhol közölni, mert a nyelv és a médiumok rögvest megkezdik rajta munkájukat, amihez aligha van közvetlen közünk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szkriptorium.blog.hu/api/trackback/id/tr405790685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.