Mondják, hogy a filológusi munka bogarászó. Az író magányos, az irodalmár szintúgy. Tapasztalatai a világból jönnek – "konkrét világnak" nevezi Alexander Gurd –, a világ azonban eredet és archetípus nélküli szövegekké omlik szét. Az idő olyan eszme, amelynek konkrét egyediségei nem részei az egésznek, írja Gurd Kant kapcsán, és az elgondolást a szövegkritika horizontjára vetíti, melyet nem "integratív hermeneutikainak" nevez, hanem materiálisnak, széttartónak, amit nem lehet összefogni és besorolni valamilyen végső változaton alapuló értelmezés alá. 

Különös időtapasztalat azé, aki magányos szellemi cselekvést végez. Pláne, ha huzamosabb ideig, pláne télen. Határidőnek nevezik azt a nyomasztó valóságot, amely elölről hátrafelé mozog, tol maga előtt mindent, mint a nevezetes szemétprés a Star Warsban, amelytől épp csak megmenekülnek Solóék. Fölkelek reggel, sietve megmosakodom, rendbe szedem magam, főzök egy kávét. Valahányszor ráöntöm a forró vizet a porra, egy költséges gépre gondolok, amelyet egyszer talán meg fogok vásárolni. Leülök a monitor elé, végignézem a levelezésem, a híroldalakat, megannyi mechanikus mozdulat, s ha valamely hírre rákattintok, úgy érzem, olyasvalami történhetett, amely méltó arra, hogy megakasszam az időt kitöltő fontosabb tevékenységeket. Talán érdemes volna följegyezni ezeket a híreket és elemzésnek alávetni őket, hiszen nem politikai újságíró vagyok, hogy hivatalból kövessem ezeket – sokszor csak címekből és leadekből tájékozódom. Edward Said a filológiához való visszatérésről szóló tanulmányában épp ezeket a futó benyomásokat, távolabbról a médiát kárhoztatja, és a lassabb, alaposabb, hermeneutikailag megfontoltabb humanista szelleme, karaktere mellett érvel, aki elhagyva a címeket és slágvortokat, hanghíreket, elmélyed egy-egy dilemmában, amely feszültséget, ellentmondást kelt. Minden bizonnyal igaza van.

Készül a vázlat az úgynevezett "újfilológiáról" szóló összefoglaló tanulmányhoz – az előző este bennem kavargó gondolatokat igyekszem észben tartani, menetrendet szabni az aktuális napnak. Minél több vonatkozó szakirodalom elolvasása és földolgozása a cél. Google drive-ba jegyzetelek, amit sokkal hasznosabbnak tartok egy ideje, mint a fecnik gyártását: egy tanulmány vázlatához egy drive-dokumentumot használok, és ötletek, lehetséges gondolatirányok mellett főként szakirodalmakból másolok ki hosszabb-rövidebb passzusokat (a helyek pontos megjelölésével, hogy később hamar kikereshessem őket újfent). Ezekhez, akárcsak a sima Wordben, megjegyzéseket fűzhetek a margóra: miért fontos az adott részlet, hol és miért érdemes beépíteni, továbbgondolni. Linkeket, további olvasmánylehetőségek lelőhelyét helyezem el a jegyzetek közt, amelyekre vagy az épp olvasott dolgozat szerzője hívja fel a figyelmemet, vagy valamilyen szörfölés, linkek közti lépegetés, keresgélés révén jutok.

book_16szazad.jpg

Olykor, ha belelendülök, nem ebédelek délután háromig sem, mert az megakasztaná a munkát, teli gyomorral pedig aligha tudom érdemben folytatni. Az utóbbi időben igyekszem kevesebbet enni, nem csupán azért, mert a tartós ülő munka miatt elkényelmesedik az ember, hanem azért is, mert elfárad a gyomorba jutó ételtől, elfogja az álom, szétszabdalja az egyébként sokszor kényszerrel alkalmazott munkaidő-szabályt (hiszen fennáll a lehetőség, hogy bármikor abbahagyjam, megszakítsam az aktuális feladatot). Gumbrecht a filológiai munka lényegét is az éhség szomatikus effektusához hasonlítja: a kéziratokkal, szövegekkel, matériákkal való találkozás a fizikai éhséghez hasonló érzést kelt az emberben, aki ezúttal valóban testi élményként éli meg mindezt, nem csak metaforikusan, átvitt értelemben. Érteni vélem, mire gondol: ha monitoron olvasok, ugyanúgy érzékelem a vágyat a szöveg felfalására, lepörgetésére, territóriumának meghódítására, mint amikor a nyomtatott-kötött könyvben lapozok, s látom, tapintom, mennyit haladtam. Roland Barthes erotikusnak nevezte ezt az élményt: az olvasó (befogadó) fölfalja befogadása tárgyát, mintegy magáévá teszi (az olvasás gyönyöre).

Minden testi viszonylatok és kapcsolatok ellenére azonban eltestetlenítő folyamat is a filológiai, különösen, ha – a fentebb említett módon – huzamosabb ideig bogarászunk bezárva. Olykor eluralkodik a fölöslegesség érzése azzal a nyilvánvaló és néha büszkén, sőt dacosan emlegetett különcséggel, hogy munkánk mégsem arról szól: kilencvenöt könyvből csináljunk egy kilencvenhatodikat. Nemesebb dologról kell, hogy szó legyen, tudást halmozunk föl és rögzítünk, továbbítunk, vitatkozunk és oktatunk, azaz, visszatérve Said alapvetéséhez, humanista mód viselkedünk. Said szerint ez beállítottság, attitűd, nem pedig elsajátítandó tulajdonság. Megint csak igaza van.

Ám lassan besötétedik. Tovább olvasok, lassan többször neki kell futni egy mondatnak, pedig nyelvtanilag és értelmileg minden világos. Elveszni látszik a lendület, csupán a görgetés visz előre. Eltelt a nap. Hogy elszakadjak a montitortól és a korporális lét más dimenziót is megtapasztaljam (ha már a társasági érintkezés ezeken a napokon rendkívüli módon redukálódik, ami fokozza a bezártságot aktív munka idején is – lám, a cset, a mail, a Facebook sem elég), átballagok a kisebbik szobába, és bevágom magam az evezőpadba. Gyúrok, lefárasztom magam, amennyire csak lehetséges. Egy edzés egyenlő egy death metal lemezzel – ezt hallgatom ugyanis sport közben. A technikás death metalban az a jó, hogy hihetetlenül komplex ritmusokkal és gitárfutamokkal operál, nincs meg benne az a linearitás, mint ami a két- vagy négynegyedes dalokon alapuló szubzsánerekben. Pontosabban megvan, ám elfedve. Különös módon ez a széttartás, ez a szélsőségesség tesz képessé arra, hogy evezéskor tartsam a ritmust (mert képtelenség a zenéhez igazodni).

a szavak és a dolgok.jpg

Ahogy se eleje, se vége az egyedül töltött napnak, úgy a szövegeknek sincs se lezárulása, sem pedig, miként megtudtam, integrálható értelemhorizontja. "Ami van, széthull darabokra", mondhatnánk József Attilával, ám ebben a megértés-relativizálásban is valamiként szeretnénk rendszert és értelmet látni, akár a Gurd által Kanttól és Mallarmétól sokat idézett csillagképben, a konstellációban. Hogy mindez, az élettől és az evolúciótól eltérően, mégsem véletlenül történik. Hogy van értelme álló nap bogarászni, vállalni egyfajta klausztrofób magányt, ha azért is, amit Tyrion állított a Game of Thrones-ban: a kérdésre, miért olvas, az adja meg a választ, ha átgondoljuk, mivel akarjuk erősíteni és ékesíteni magunkat. Humanistaként, filológusként.

Bevégezhetetlen feladat.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkriptorium.blog.hu/api/trackback/id/tr585792292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása